
A program valamennyi helyszínen sikert aratott, a pályázatban vállaltakon túl már további koncerteket is adtak. A műsor az első világháború hírét és eseményeit sikerrel közvetítette a nagyközönségnek, a vállalt célokkal összhangban katonaszerzők dalaival emlékeztette a ma felnőttjét, gyermekét, diákját arra, hogy mit jelent szeretni, becsülni a hazát. Az első világháború eseményeit a Székesfehérvári 17-es Magyar Királyi Gyalogezred sorsán keresztül követte végig a műsor, céljuk volt megláttatni az embert, a hazájáért harcoló katonát, aki otthagyta családját, mindenét. Erről az emberközpontúságról a legtöbb helyszínen elismerően nyilatkoztak a látogatók.
Külön kiemelte beszámolójában Tárnok Ákos az erdélyi helyszíneket, ahol nagy-nagy szeretettel fogadták a dalokat és az együttest. Jólesett a határon túli magyaroknak, hogy az anyaországból elvitték hozzájuk ezt a műsort, amely arról az időszakról szól, amikor még Magyarországhoz tartozott Erdély. Székesfehérvár testvérvárosában Csíkszeredán is nagy elismeréssel fogadták a dalokat.
A Kákics együttes nemrégiben márkosfalvi Sipos Gyula ezredes Farkasréti temetőben található nyughelyén tette tiszteletét, s zenélt a hős katona emlékére.
A zenekar február 21-én tartja soron következő táncházát, ez alkalommal A Szabadművelődés Házában.
mt