Karácsonyi gálaműsor

Zsúfolásig megtelt a Fehérvári Civil Központ Színházterme a Fejér Megyei Civil Információs Centrum által rendezett karácsonyi gálaműsor idejére.
Nyugdíjasok kaptak meghívást arra a rendhagyó gálára, amelyen színdarabokat, énekeseket, táncosokat láthattak a színpadon. A Fejér Megyei Civil Információs Centrum advent második vasárnapjára gyerekeket, felnőtteket hívott meg a Civil Központba, ezzel tette meghittebbé az ünnepi várakozást. A rendezvény fővédnöke Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár Megyei Jogú Város országgyűlési képviselője köszöntötte az egybegyűlt nyugdíjasokat, majd Berdó Erika Gabriella, a Centrum irodavezetője mondta el beszédét.
A gálaműsort a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói kezdték el, dalokkal, verssel és prózával készültek. A Szabad Színház Sven Nordquist Pettson karácsonya című művét adta elő, végül Kovács Zoltán előadóművész slágereket énekelt.
A karácsonyi gálaműsor második felvonását a Sárszentágotai Gyermek és Ifjúsági Színjátszó kör kezdte el, a Koldusének című színdarabot adták elő. Egy szerelem elevenedett meg előttünk Sükösdné Schuller Erzsébet és Hornyák János tolmácsolásában, akik Sükösdné Schuller Erzsébet Janka és József titka című könyvéből szemezgettek. A gálát az Alba Regia Táncegyesület Senior csoportjának fergeteges előadása zárta.