Szól a rádió!
December 1-je a Magyar Rádiózás Napja. 1925-ben ezen a napon reggel 8 órakor indult el a rendszeres rádiós műsorsugárzás Magyarországon.  
 
 
 
 
Az adóállomás Budapest néven jelentkezett. Az első adásban hangversenyt közvetítettek, majd Demény Károly államtitkár, a Magyar Királyi Posta vezérigazgatója magyar, francia és angol nyelven szólt a hallgatókhoz.
A rendszeres rádióadás megindulását az 1925. november 10-én megjelent rádiórendeletben szabályozták. A rádióadás állami monopólium volt, melynek technikai hátterét a Magyar Királyi Posta biztosította, a műsorokat pedig a Telefonhírmondó készítette. 1949-ben a Budapest1-et Kossuth Rádiónak, a Budapest2-t pedig Petőfi Rádiónak nevezték el, és az MTI-től különválva létrejött a Magyar Rádióhivatal, amit napjainkban Magyar Rádió Zrt.- nek hívnak.
A Fejér Megyei Civil Információs Centrum tematikus nappal hívja fel a figyelmet erre a jeles eseményre az RMK Nosztalgia Rádió Egyesülettel együttműködésében. 2013. december 2-án, hétfőn 9 órától 17 óráig tekinthető meg a Rádiótörténeti Kiállítás a Fehérvári Civil Központban, ahol rádiókészülékeket tekinthetnek meg az érdeklődők a kezdetektől napjainkig. Székesfehérvár jelentős szerepet töltött be a magyar rádiózás életében, hiszen rádióadó is működött a városban sokáig, valamint átjátszó- állomásként is funkcionált, és a Videoton gyárban rengeteg rádió készült 1954-től a részleg megszűnéséig.
 
 
 
 
nyomtatás