E-Sport trendek Európában
Mikor sportról beszélünk, még mindig csak kevés embernek jut eszébea digitális sport lehetősége, a virtuális világban való megmérettetés, pedig mára hazai és nemzetközi szinten is szakosztályok, igazolt sportolók vannak különböző sportágakban az online térben. Pálfy Tamás e-sport szakértő mutatta be a sportág helyzetét és azt, milyen irányba is tart ez a terület az Európa jövője címúű programsorozat keretében a Titkok Házában.  
 
Az e-sportban számtalan lehetőség rejlik, kulcskompetenciák fejlődnek a játékon keresztül, például az idegennyelvi és a kommunikációs készség is, hiszen a játékot külföldi partnerekkel játsszák, így szükséges használni az idegen nyelvet. A játék során a kéz, szem koordináció, a finommotorikai készség és a kitartás is fejlődik, számtalan olyan kompetencia, melyre elsőre nem is gondolunk, amikor játékról beszélünk. Hogy mikortól válik valaki e-sportolóvá és nem csak gamer marad? A szakértő elmondta, hogy érdemes erre odafigyelni, akár már nagyon korai életkorban a fiatalok kimagasló sikereket érhetnek el, szükséges a szülő támogatása ebben, hogy megfelelő csapathoz kerüljön a gyermek, mert mint minden sportban, itt is komoly háttértámogatás segíti az egyéni és a csapatok felkészülését. A beszélgetés során megfogalmazódott, hogy fontos lenne minden fiatallal megismertetni a lehetőséget szemléletformáló programokon keresztül, mert előfordulhat, hogy otthoni keretek között nem állnak rendelkezésre olyan eszközök, játékok, melyekben a gyerekek kipróbálhatják magukat. Szakértőnk elmondta, hogy nagyon dinamikusan változik a terület, így nagy szerepe van a támogató szervezeteknek, közösségeknek, hogy minél több fiatalhoz eljusson a lehetőség a jövőben Magyarországon is.
 
nyomtatás