Tájékoztatás jogi személy vezető tisztségviselőjét érintő veszélyhelyzeti jogszabályokról
Az 502/2020. (XI. 16.) Korm. rendelet alapján, mely a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezések újbóli bevezetéséről rendelkezik, az alábbiakra szeretnénk felhívni a figyelmet: 
 
 
 
A fent hivatkozott kormányrendelet a jogi személy vezető tisztségviselőjének megbízatása vonatkozásában a veszélyhelyzet alatt az alábbiakról rendelkezik:
6. § (2) Ha a jogi személy vezető tisztségviselőjének, vagy felügyelőbizottsága, auditbizottsága, valamint jogszabály vagy a létesítő okirat rendelkezése alapján létrehozott más testületi szerve tagjának, valamint az állandó könyvvizsgálójának megbízatása a veszélyhelyzet ideje alatt 2021. június 1. napján vagy azt megelőzően szűnt meg - kivéve a Ptk. 3:25. § (1) bekezdés c), e), f) vagy g) pontja szerinti megszűnési okot, és a felügyeleti jogkörében eljáró hatóság vagy bíróság határozatával történő megszűnés esetét -, a megbízatás a jogi személynek a veszélyhelyzetben alkalmazandó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával hozott határozata hiányában az 5. § szerinti döntéshozó szervi ülés határozatában foglalt időpontig, de legfeljebb 2021. október 15-ig fennmarad.
Különösen fontos ez a NEA pályázatok vonatkozásában, ahol a pályázatok érvényességi feltétele, hogy a pályázatot benyújtó személy jogosult legyen a pályázó képviseletére, a NIR adatai, a pályázati adatlap és a közhiteles nyilvántartásban a hivatalos képviselő személyére vonatkozó adatai megegyezzenek, vagy a NIR-ben elérhetőek legyenek a képviseleti változásokat, jogosultságot igazoló dokumentumok.
Ezért külön felhívjuk a figyelmet arra, hogy abban az esetben, amikor a közhiteles nyilvántartásban még nem került átvezetésre a változás, úgy a pályázati útmutató 9.2 pontja alapján feltétlenül szükséges felcsatolni a Mellékletek űrlapra az OBH részére megküldött változásbejegyzési kérelmet és a közgyűlés jegyzőkönyvének másolatát, és/vagy a módosított alapító okirat másolatát.
 
Kérjük, hogy fentieket a pályázatok benyújtásánál mindenképpen vegyék figyelembe!
 
 
nyomtatás