Élmény az egész családnak
Ha valahová, akkor a Széna téri családi piknikre egészen biztosan érdemes volt kimenni augusztus 15-e délutánján. Míg a gyerekek ismerkedtek a HEROSZ állataival, játszottak vagy épp a kézműves sátrak hűvösében alkottak, addig a szülők élvezhették a friss levegőt és a teret betöltő élőzenét. 
 
 
Közel kétszázan vettek részt a Széna téri családi pikniken vasárnap délután. A TOP-6.9.2-16-SF1-2018-0001 projekt részeként megtartott mulatságon folyamatos volt a nyüzsgés: a kézműves sátrakban egymásnak adták át a helyet a résztvevők. A családok halacskát varrtak, bábokat és illatos, kis zsákokat készítettek a kézművesek irányításával.
A rendezvény első fellépője – Bérces Zsuzsi, zumba oktató – egy órával a hármas kezdés után csábította táncba a résztvevőket. Szerencsére, a nagy meleg ellenére is többen ropták az oktatóval.
Bérces Zsuzsi edzése után a 2012-ben alakult Stingers Vonósnégyes adott koncertet. A Székesfehérvári Hermann László Zeneiskola pedagógusaiból, valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar tagjaiból álló csapat egyébként nem csak előadóművészetből „vizsgázott” kiválóra, de emberségből is: a hölgyek gyűjtést hirdettek a HEROSZ Fehérvári Állatotthona számára.
A gyerekek legnagyobb örömére a menhely néhány lakója is „kilátogatott” a piknikre. A cicák boldogan szunyókáltak a kislányok karjaiban, élvezve a folytonos simogatást. A fűben pedig egy teknős mendegélt komótosan. A gyerekek kíváncsian kuporodtak köré. Persze, a legnagyobb sztár az állatok között a nemrég született, apró süni volt, amit kézről kézre adogattak a gyerekek.
A vonósnégyes előadását egyébként még rengeteg szuper program követte: a fiataloknak mesélt az Álomzug Társulás, Gyánó Huba gitározott, énekelt, és – mivel mégiscsak piknikről van szó – az ital-étel kóstoló sem maradhatott el: szörppel, borral, zsíroskenyérrel vendégelték meg a szervezők a résztvevőket.
Igazán hangulatos program volt ez, melyen – azon túl, hogy a gyerekeknek rengeteg, szuper játékkal és foglalkozással készültek – még a szülők is kikapcsolódhattak, megpihenhettek.
A Széna téri bulira egészen este nyolcig várták a vendégeket.
 
nyomtatás