Nyár, tánc, közösség
Közel százötvenen vettek részt a Halesz Parkban tartott nyáresti rendezvényünkön, melyet a Felicita KTSE táncosai tettek igazán emlékezetessé. 
 
 
 
 
Már jóval a bemutató előtt lehetett érezni, hogy a hétfői, "Mozgásban - Tánc Mindenkinek" programunk hálás közönségre talált a Haleszban.
A park kórház felőli része már háromnegyed hétkor gyerekzsivajtól és kellemes zenétől volt hangos. A csillámtetkóra és arcfestésre áhítozó gyerekek 19 órakor kígyózó sorokban álltak, a többiek pedig - akik előbb érkeztek pár perccel - már el is foglalták a " táncparkett" előtti padokat, hogy a lehető legjobb helyről élvezhessék a műsort.
A Felicita Kulturális és TáncSport Egyesület növendékei pedig nem is tehettek volna ki jobban magukért: a negyven perces műsor mind zenében, mind koreográfiában kellemes meglepetésnek bizonyult.
A Szijjártó Krisztina művészeti vezető, egyesületi elnök, tánctanár által irányított csapat latin-amerikai táncokat hozott a Haleszba: láthattunk cha-cha-chát, szambát, rumbát, paso-doblét és jivét is.
Akinek nem jutott hely, az a füvön telepedett le, mások a játszótérről nézték az ügyes táncosokat és a végére már mindenki tapsolt és biztatta a Felicita növendékeit, akik felváltva szórakoztatták a közönséget. Bemutatkoztak a legkisebbek és az ország ezüstérmesei is.
A TOP-6.9.2-16-SF1-2018-00001 Helyi közösségfejlesztés Székesfehérváron című projekt keretében megtartott rendezvény azonban a bemutatóval nem ért véget. Szijjártó Krisztina egy meglepetés flash mobra hívta a közönséget. A gyerekek - és még jó pár felnőtt is - örömmel vettek részt az örömtáncban, melyet a népszerű Jerusalema dallamaira jártak.
A rendezvény fővédnöke Dr. Dienesné Fluck Györgyi volt, aki a helyszínen úgy nyilatkozott: fontosnak tartja, hogy a járvány után újra együtt legyünk, építsük a közösséget, újra kapcsolatba kerüljünk!
 
 
nyomtatás