Elindul a Harman Tehetségprogram
Újabb gyakorlatorientált képzés indul a Titkok Házában. A HARMAN Tehetségprogramban résztvevő diákok saját kezűleg építhetnek hangszórókat, az elektronikai munkák és a famegmunkálás minden tevékenységét beleértve. A vállalat 5 millió forint értékben támogatja a műszaki pályaorientációt segítő foglalkozásokat, amely újabb együttműködésnek köszönhetően valósul meg. 
 
Bemutatták a Titkok Háza Tudományos Élményközpont HARMAN Tehetségprogramját, amely az Echo Innovációs Műhely, a Harman Becker Kft. és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar együttműködésének köszönhetően indul el.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester a köszönetnyilvánítás mellett kiemelte, hogy az élményközpont megtervezése is együttműködésekkel indult, amelyek mára újabb együttműködésekkel bővültek. Az újabb partnerek csatlakozása azt jelzi, hogy van értelme az oktatásba, a pályaorientációba invesztálni: a Titkok Házában olyan „titkokról” van szó, amikkel meg lehet ismertetni a fiatalokat, élményszerűen, gyakorlatiasan, hogy a diákok még érdeklődőbbek legyenek a programok után – és erről már egyértelműen pozitív tapasztalatok szólnak, mondta. Ahhoz, hogy a sikeres pályaorientációval a fiatalok jó mérnöki, műszaki végzettséget és egzisztenciát biztosító szakmát szerezzenek, együttműködés kell: „Egy civil szervezet álmodta meg, és szerezte meg az első anyagi forrásokat, itt van egy egyetemi partner az akadémiai és gyakorlati tudással, és most itt van egy cég – a város egyik legnagyobb adófizetője –, amely több területen vállal szerepet társadalmi felelősségvállalási programokban. Az oktatás területén ma elinduló együttműködés példaértékű.” – fogalmazott a polgármester.
Mindig öröm, ha a tudomány szolgálatába áll egy teljes közösség, és ezzel egy újabb kezdeményezés indul, fejezte ki Prof. Dr. Kovács Levente rektor. A tudásalapú társadalom első számú mozgatórugói a műszaki és az orvosi terület – az Óbudai Egyetem a műszaki tudományok irányába köteleződött el: a képzéshez elengedhetetlen a fiatal generációk ilyen irányú inspirálása. A rektor a központ tevékenységét, majd a városnak a duális képzésben betöltött szerepét méltatta, és hozzátette: hallgatókat szerezni sosem elég korai, hogy a műszaki pályák felé orientálódjanak, és műszaki pályát válasszanak.
Tóth Ferenc, a Harman Becker Kft. gyárigazgatója megerősítette a gyermekkori élmények fontosságát, a régi távirányítású autó javításától, a kazettás magnó tizenötödszöri szétszerelésével, a komolyabb szerkezetek, a családi Moszkvics javítgatásáig. A gépészmérnök apa és a gyerekkori, fiatalkori tapasztalatok terelték gépészmérnöki pályára. „Felelősnek érzem magam sikeres műszaki emberként, hogy támogassam azokat a tevékenységeket, amelyekből a fiatalok hasonló élményeket tudjanak szerezni.” – fogalmazott. Az akusztikai gyár alkatrészekkel, az elektronikai gyár eszközök beszerzésével támogatja a programot, összesen 5 millió forint értékben.
Dr. Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs Műhely elnöke azt emelte ki, hogy az elmúlt hónapok után szükséges a konzekvenciák levonása, amelyek a vírus okozta helyzet kihívásaiból származnak: a legfontosabb, hogy partnerség nélkül nem lehet sikeresen felvenni a küzdelmet, és a szektoroknak rugalmasan kell alkalmazkodniuk a változásokhoz. A Titkok Háza újabb szintre lépett a vállalati partnerség megjelenésével, és ez remélhetőleg a jövőben egy még szélesebb együttműködési kör kialakulását eredményezi, mondta.
Az átalakuló oktatási rendszer a klasszikus oktatástól a kompetenciák más típusú fejlesztése felé halad, és ebben tölt be küldetést a Titkok Háza, fogalmazott Borján Péter igazgató. A kezdetek óta alakítottak a képzési kínálaton, igazodva például az érettségi elvárásaihoz, és nagyobb hangsúlyt helyeznek a természettudományos tantárgyakra. A központ a következő nagy feladatának – az eszközök használatának a megtanítása után – eszközök létrehozását, építését jelöli meg, és új műhelyeket alakítanak ezekhez a tevékenységekhez.
A gyerekkorban kialakuló érdeklődés jelentőségéről beszélt Szili Gyula termelési és mérnökségi szenior menedzser: a legjobb munkaerők azok a mérnökök, akik gyerekként szétszerelték a matchboxokat. A HARMAN Tehetségprogram arról szól, hogy a vállalat adja az alkatrészeket és a tudást, a legjobb fogásokat arról, hogyan lehet megépíteni egy működő hangszórót, ami óriási élmény a résztvevő diákoknak. A folyamatos fejlődés és bővülés elvét képviselő Harmannak sok jó mérnök szakemberre van szüksége, így az induló program nagy lehetőség a cég számára.
Beszédes Bertalan tanársegéd a Harman Tehetségprogram felelőse beszélt a fő tevékenységekről, és bemutatta az eszközöket: a résztvevők az akusztikai ismeretek fejlesztését követően kezdhetnek majd a hangszóróépítésbe, amihez a kapcsolódó elektronika, a famegmunkálás és a dizájn is hozzátartozik. A műszerek között van például oszcilloszkóp, marófejkészlet, illetve más hosszú távon használható eszközök. A szerszámdoboz, különböző kéziszerszámok, maró eszközök, munkavédelmi eszközök, a famegmunkáláshoz használható kalapács, fúró, fűrész, szögek, csavarok, az elektronikában használható erősítő, kábelek, csatlakozók, tápegység, forrasztópáka és egyéb a beépítéshez szükséges eszközök készen állnak a munkához.
 
Szöveg: Önkormányzati Kommunikációs Központ
Fotó: Molnár Artúr 
nyomtatás