Palotavárosi épületek egykor és ma
Február 26-án a Rác utcai Kézművesek Házában folytatódott a Magyar Városkutató Intézet ipartörténeti programsorozata.  
 
 
 
 
 
 
Váczi Márk, az Intézet munkatársa ezúttal Palotavárosi épületek egykor és ma címmel tartott előadást a mintegy 35 résztvevőnek, köztük több valamikori iparos leszármazottjának. Az érdeklődők ezúttal olyan épületekkel ismerkedhettek meg, amelyek ma már egyáltalán nem láthatók, mert a 70-es évek panelépítkezései és a későbbi korok fejlesztési miatt lebontásra vagy teljes átalakításra kerültek. Az előadásban ismertetett épületek közül egyet a jelenlévő egykori szomszédok segítségével sikerült pontosan beazonosítani. Kollégánk kiemelte: ez is mutatja a programok sikerességét. Az ilyen visszajelzések alapján érdemes ezt a munkát folytatni, minél több személyt bevonva, akik segíthetik városunk történetének jobb megismerését.
 
Fotó: Tar Károly
 
nyomtatás