Véget ért a Fiatalok Fehérvárért program

Sikeresen lezárult a SZITI Szociális Egyesület TÁMOP- 1.4.1.-11/1-2012-0032 –es számú, „Fiatalok Fehérvárért – Pályakezdő munkanélküliek bevonása közösségi feladatok ellátásába” című programja a térségben.
A projekt 2012. szeptember 1-jén indult útjára azzal a céllal, hogy a fiatalokkal és gyermekekkel kapcsolatos szakmai szolgáltatások humánerőforrás-fejlesztésén keresztül olyan modellt alakítson ki, amely együttműködésben Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával a településen élő pályakezdő munkanélküliek humánerőforrás-fejlesztését a közösségi feladatok elvégzése mentén valósítsa meg.
A SZITI szakemberei a Fiatalok Fehérvárért program lezárásának alkalmából fórumot tartottak 2013. november 26-án a Fehérvári Civil Központban, ahol többek között a pályakezdő fiatalok foglalkoztatásának előnyeiről és hátrányairól, a mentorok jelentőségéről, a projekt társadalmi vonatkozásairól esett szó.
A Fiatalok Fehérvárért programban 20 fő 25 év alatti pályakezdő regisztrált álláskereső vett részt. A projektbe bevontak gyermek- és ifjúságfelügyelő OKJ képzésen vettek részt, amelyet követően kompetenciafejlesztő tréningeken sajátították el azt a tudást, amely által tartósan foglalkoztathatóvá váltak. A program során négy mentor állt a fiatalok rendelkezésére, akik az egyéni fejlesztési tervek alapján segítették a résztvevőket. A projekt során nagy hangsúlyt fektettek a szakemberek a gyakorlatra, gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó intézményeknél, szervezeteknél végeztek közösségi feladatokat a bevontak. Felkeresték a Fejér Megyei Művelődési Központ- Művészetek Házát, a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központját, a Kríziskezelő Központot, a Csemete Alapítványt, valamint a Sárbogárdi Gyermekotthont, és a Martonvásári Diák- és Gyermekotthont.
A képzési időszak lezárulta után tizenkettő fő helyezkedett el a SZITI Szociális Egyesületnél, nyolc fő pedig külső helyszínen talált munkát. Ez a hat hónapos időszak lehetőséget biztosított a fiataloknak arra, hogy bebizonyítsák, a gyakorlatban is hasznosítani tudják az elméleti képzés során elsajátítottakat. A projekt 2013. november 30-i lezárultával véget ért az első hat hónapos foglalkoztatási időszak is, december 1-jétől pedig újabb hat hónapot tölthetnek a fiatalok az előző munkahelyükön, ugyanis vállaltak munkáltatók a továbbfoglalkoztatást.
Bebizonyosodott, hogy a modellprogram működik, a pályakezdő munkanélküliek humánerőforrás-fejlesztése megvalósult, amelynek során több olyan technikát is alkalmaztak a szakemberek, amelyek példaértékűek lesznek a későbbiekben is, ilyen például a mentorok bevonása a projekt teljes ideje alatt.