IX. Adni Jó Kupa kicsit másként
Kilencedik alkalommal kerül megrendezésre az Adni Jó Kupa Székesfehérváron – idén kicsit másképpen. Ezt a szervező Adni Jó Kupa Baráti Kör tagja, Belegrai Tibor jelentette be Szontaghné Kovács Erika, a Szegényeket Támogató Alapítvány irodavezetője és Mészáros Attila alpolgármester jelenlétében a Fehérvári Civil Központ előtti téren. 
 
Az első Adni Jó Kupa 2016-ban került megrendezésre egy szűk baráti kör kezdeményezésére. Holló István azt kérte barátaitól, hogy ne ajándékot hozzanak születésnapjára, hanem az arra szánt összegből vegyenek élelmet a menhelyen élő állatoknak. Ezt a nemes gesztust gondolta tovább Horváth Péter, ebből lett hagyomány. A Batári Kör kispályás focitornákat rendezett, dedikált sportmezeket árverezett el, és adományokat gyűjtött az elmúlt évek folyamán. Több alkalommal segítettek kisállatokon, több száz rászoruló családot és hátrányos helyzetű gyermeket tudtak adományban részesíteni, három beteg gyermek gyógyítására közel 5 millió forintot sikerült átadniuk, támogatták pénzadománnyal a mentősöket, és mozgássérült elektromos mopedet vásároltak egy ismerősnek.
Az összefogás és az önzetlen segítség fontosságát hangsúlyozta Belegrai Tibor, a baráti kör tagja: „A jelenlegi, immáron IX. Adni Jó Kupa a Covid-helyzet miatt nem kerül megrendezésre. Mivel tudjuk, hogy elkél a segítség, ezért focitorna nélkül kezdtünk gyűjtésbe. A város három helyszínén Adni Jó Átadó Pontokat alakítottunk ki, ahová tartós élelmiszert és új játékokat várunk.”
 
A három helyszín:
- Hunter Cafe & Restaurant (Berényi út 1.)
- Chameleona Ételbár (Prohászka Ottokár u. 2.)
- Köszörülde-Kulcsmásolda Bt. (Gáz u. 11.)
 
Aki szeretne még adományozni, az megteheti Horváth Péternél (70/3225-880) vagy Belegrai Tibornál (20/354-3830).
„A Szegényeket Támogató Alapítvány az adományok kiosztásában és az átadóünnepség szervezésében vesz részt. Az adományátadó ünnepséget 2020. december 6-án 16 órára tervezzük – betartva minden járványügyi előírást – a Fehérvári Civil Központ előtti téren.” – tette hozzá Szontaghné Kovács Erika irodavezető.
„A város közössége nevében köszönöm a baráti kör tagjainak, hogy – bár idén a labdarúgó tornát nem tudják megszervezni – mégsem marad el a hagyományos adományozás, és a Szegényeket Támogató Alapítványon keresztül eljuttatják azokat a rászorulóknak. Bízom benne, hogy minél többen csatlakoznak a felhíváshoz!” – fogalmazott Mészáros Attila alpolgármester.
 
Forrás: Önkormányzati Kommunikációs Központ
 
 
nyomtatás