NEA eredmények
Az alábbiakban Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár úr levelét olvashatja, amely a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatait érintően tartalmaz adatokat, információkat, eredménykommunikációt. 
 
 
Tisztelt Civil Szervezeti Vezetők! Kedves Munkatársak! Kedves Olvasók!
 
A civil szervezetek állami támogatásának egy sajátos területe a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA), amely évről évre pályázatok kiírásával segíti az egyesületek és az alapítványok működését és programjaik megvalósítását. Míg 2021-ben 9,3 milliárd forintból tudott gazdálkodni az alap, addig 2022-ben ez a keret közel 10,9 milliárd forintra emelkedett. (2012-2014-ben még csak 3,38 milliárd forint állt összesen rendelkezésre, így az elmúlt 8 évben a növekedés több mint háromszoros.)
A NEA 2022. évi összevont és egyszerűsített pályázati kiírásai 2021. október 4-én jelentek meg: az októberi megjelentetés célja az volt, hogy a nyertes pályázatok esetében a támogatási összeg lehetőleg már a projektidőszak kezdetére (2022. április 1.) rendelkezésre álljon.
Az összevont és egyszerűsített támogatási formák 2019. évi bevezetése óta 2022. lett az az év, amikor mind a beadott, mind pedig az érvényes pályázatok száma jelentősen emelkedett: a beadott pályázatok száma az összevont és egyszerűsített pályázati kategóriákban összesen 11.961 db, ebből az érvényes pályázatok száma 11.101 db. A pályázati aktivitás a 2021. évhez képest közel 20%-os növekedést mutat, köszönhetően a 2022-es NEA pályázatok esetében bevezetett pozitív változásoknak.
Civil szervezeteket érintő pozitív változások:
 Az egyszerűsített támogatás esetében az igényelhető és elnyerhető összeg 300 ezer forintról 350 ezer forintra emelkedett;
 Új egyszerűsített támogatási forma (150 ezer Ft) bevezetése azoknak a pályázatoknak az esetében, amelyek érvényesek voltak, de az összevont pályázaton azokat a kollégium nem tudta támogatásban részesíteni;
 Az egyszerűsített támogatás esetében az előírt évi 5 millió forintos bevételi értékhatárba nem számított bele a Magyar Falu Program-támogatások összege.
A támogatási keret nagyságának, a pályázati aktivitás pozitív változásának, valamint a bevezetett újításoknak köszönhetően a Nemzeti együttműködési Alap terhére soha ennyi civil szervezet még nem részesült támogatásban, mint 2022-ben:
 az egyszerűsített pályázati kategóriákban a nyertes pályázatok száma 3903 db (ez megegyezik az érvényesen benyújtott pályázatok számával);
 az összevont pályázati kategóriákban 7012 pályázat részesült támogatásban (az érvényes pályázatok közül csak azok a pályázatok nem részesültek támogatásban, amelyek esetében a pályázó nem kívánt élni a 150 ezer Ft-os támogatás lehetőségével.
Összességében tehát elmondható, hogy a NEA 2022. évi pályázatai esetében már most, a normatív pályázatok kiírása előtt minden korábbinál több nyertes szervezet van: az érvényesen beadott 11.101 pályázatból 10.915 pályázat részesül támogatásban.
A támogatási döntésekről a kiértesítés megtörtént, a Támogatói Okiratok kibocsátása, illetve a támogatások folyósítása folyamatos.
Rendkívüli pályázati aktivitásukat köszönöm, a támogatásokhoz gratulálok és további eredményes munkát kívánok!
 
Üdvözlettel:
Szalay-Bobrovniczky Vince
civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár
 
 
nyomtatás