Átadták a Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjat
Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata évről évre Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjban részesíti azokat a helyi vállalkozásokat, cégeket, amelyek tevékenységük során szem előtt tartják a felelősségteljes etikus piaci magatartást. 2016-ban is sor került az elismerések átadására sajtótájékoztató keretén belül, amelyet Róth Péter, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere, Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért elnöke, és Ruff Tamás szociológus tartott a Fehérvári Civil Központban. 
 
 
 
Az elismerést a Fogyasztók Világnapjához kapcsolódóan adományozzák. A világnapot 1983 óta ünneplik világszerte. John F. Kennedy amerikai elnök 1962. március 15-én hirdetett ki egy történelmi nyilatkozatot, melyben a négy alapvető fogyasztói jogot (jog a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez) foglalta össze, az évek során ezek száma nyolcra emelkedett (kibővült a meghallgatás, a kártérítés, az oktatás és az egészséges környezethez való joggal).
Idén is Székesfehérváron tevékenységet végző egyéni és társas vállalkozásokat, nonprofit szervezeteket jelölhettek a Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjra, közülük választotta ki az Alapítvány azt a kereskedőt, üzletet illetve gyártót, akit érdemesnek tartott az etikus és felelősségteljes piaci magatartásuk alapján az elismerésre. A díjat három kategóriában adományozták. Gyártás kategóriában a KIKSZ Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., szolgáltatás kategóriában a Karikás Mester Fodrászat, kereskedelem kategóriában a Viniczai Cukrászda kapta az elismerést.
 
A 2016-os év díjazottjai:
 
Kereskedelem kategória: Viniczai Cukrászda
 
A Viniczai cukrász dinasztia 1922 óta tevékenykedik Székesfehérváron, kínálatukban a torta és sütemény választék mellett a nyári időszakban saját készítésű főzött fagylalt is megtalálható. Egy hely, ahol egy családi vállalkozás tradíciói találkoznak a modern ízlésvilággal. Az üzlet vezetője ifj. Viniczai László.
 
Szolgáltatás kategória: Karikás Mester Fodrászat
 
A Karikás Mester Fodrász üzlet 2005-ben nyílt meg, azóta is ugyanazon a helyen működik Karikás Zoltán és Karikásné Kovács Ágnes fodrász mesterek vezetésével. A fodrászaton belül teljes körű szolgáltatást végeznek. Minőségi anyagokkal dolgoznak, 37 év szakmai tapasztalattal.
 
Gyártás kategória: KIKSZ Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
 
1980 óta foglalkoznak szerszám- és alkatrészgyártással, lemezmegmunkálással és lakatosipari tevékenységgel. Gépműhelyük 1000 m2 alapterületű. A cégtulajdonosok magyar magánszemélyek, a vállalat átlaglétszáma 30 fő.
 
Fotó: Bácskai Gergely
 
nyomtatás