Ifjúságkutatási Adatbázis 1995-2010

 

Az Echo Survey Szociolgiai Kutatóintézet és jogelőd szervezetei  1995 óta végeznek települési szintű és országos 500-2500 fős valószínűségi mintákon célzott ifjúságkutatásokat Magyarországon. Ezen kutatások általában egyeztetett tematika alapján koncentráltan zajlottak az adott években. Az Intézet  által meghirdetett "Nyílt Adatbázisok Programja" részeként 2007-ben az 1995-2010 közötti ifjúságkutatási adatbázisainkat tesszük elérhetővé a nagyközönség számára másodelemzések készítése, folyamat monitoring más szakmai feladatok hatékonyabb támogatására. Ezen kutatások többsége önkormányzati vagy állami támogatásokkal, részben közpénzek felhasználásával zajlottak így fontosak érezzük, hogy ne csak a kutatási eredmények, hanem maguk az adatbázisok is elérhetővé válljanak.

Az adatbázisok kiadása természetesen lehetővé teszi azt is, hogy az általunk készített kutatási beszámolókat bárki ellenőrizze, szakmailag minősítse, a leíró statisztikai és többváltozós elemzéseket kontrollálja. Tapasztalatunk szerint ez a fajta kutatói nyíltság a hazai empirikus kutatások körében még nem divat, ritka kivételektől eltekintve a kutatóhelyek, adatgazdák még a szakmai közösség számára sem teszik elérhetővé még a közpénzből finanszírozott adatbázisaikat, így a legnagyobb hazai ifjúságkutatási adatfelvételek (Ifjúság 2000, Ifjúság 2004, Ifjúság 2008, Mozaik kutatások) adatbázisát sem kaphatják meg az érdeklődők. Intézetünk lehetőségeihez mérten igyekszik ezt a hiányt is orvosolni saját empirikus kutatásaink adatbázisainak közreadásával, remélve, hogy egyre több intézet, kutatócsoport követi majd példánkat.

Az adatbázisok 2008. szeptemberétől folyamatosan lesznek elérhetők. Az adatbázisok mellett a kérdőíveket és egy felhasználást segítő módszertani útmutatót is közreadjuk azoknak az érdeklődőknek, akik ezt igénylik. Felhívjuk azonban a figyelmet hogy a kérdőívek új, primer adatfelvételben való felhasználása már engedélyhez kötött. Reméljük a szakmai közönség örömmel fogadja a nyitást, mely arra is lehetőséget teremt, hogy a fiatal, pályakezdő kutatók már az egyetemi évek alatt is megismerhessék a valós adatbázisokon végzett statisztikai elemzések módszertani kérdéseit.

A kutatások listája, melyekről adatbázisok igényelhetők itt érhető el.

 


 

Adatbázis igényeiket, kérdéseiket, megjegyzéseiket az info@echomail.hu címen várjuk.

 
Oldal nyomtatása